Rezisztencia – Mit látunk? Mi történik ezt követően?
A rezisztencia a szántóföldi gazdálkodásban egyre nagyobb problémává válik. Michael Horsch és Michael Braun az okokról, stratégiákról és műszaki megközelítésekről beszélnek, amivel egyre súlyosbodó problémát kezelnek.
A rezisztencia témája már nem elméleti vita, hanem ma már számos gazdaságot érint. A terjedése egyre inkább megfigyelhető: „Úgy gondoljuk, a rezisztencia az elkövetkező évek egyik fő kihívása lesz, különösen Nyugat-Európában” – mondja Michael Horsch. „A parlagi ecsetpázsit problémája jól ismert. Amivel most egyre növekvő mértékben kell szembe néznünk, az az angolperje” – teszi hozzá Michael Braun. A gyomirtó-rezisztencia fő kiváltó tényezője a vetésforgókban az őszi gabonanövények nagy aránya.
Ez a fejlemény két kulcsfontosságú tényezőhöz kapcsolódik. Először is egyre nehezebb a vegyipari kutatás számára hatóanyagok új csoportjait felfedezni, piacra dobni és ott tartani őket; másodsorban a természet nagyobb ellenállással reagál, és rezisztenciát alakít ki. „A rezisztencia fokozatosan kezdődik. Kezdetben lehetséges nagyobb mennyiségű hatóanyaggal ellenállni, ami kezdetben részleges sikert eredményez” – mondja Michael Horsch, „de végül eljutunk addig a pontig, ahol a rezisztencia új hulláma tűnik fel. Ezután a mennyiségeket tovább növelik – a hatás azonban egyre gyengébb. Ugyanakkor a növény a magas szintű hatóanyagstresszt megszenvedi, ami csökkenti az egyed- és az állománysűrűséget, és hozamveszteséget okoz. Ha az állományt terhelő stressz növekszik, kevésbé képes védekezni a gombák és rovarok ellen, amely következtében a gomba- és kártevőtámadások növekednek.”
Eredet
A parlagi ecsetpázsit első rezisztenciáját kb. 15 évvel ezelőtt figyelték meg Angliában. Különösen olyan régiókban, ahol a vetésforgóban az őszi gabonanövények aránya nagy, a parlagi ecsetpázsitban rezisztencia alakult ki fontos hatóanyagcsoportok ellen, és a gazdaságoknak komoly kihívást jelent. Ellenintézkedésként számos gazdálkodó még a szántáshoz is visszatért: „A szántás sikere tiszavirág életű volt” – mondja Michael Horsch. Ez azonban nem váltotta be a hozzá fűzött hosszú távú reményeket, és a gyomok még erőteljesebben jelentek meg később. Az eke így már nem volt megoldás.
Ennek eredményeképpen számos gazdaság bővítette ki vetésforgóját, és jelentősen csökkentette az őszi búza arányát. Az alternatívák azonban igen korlátozottak, különösen nehéz talajon. Nagyobb mértékben támaszkodtak a tavaszi növényekre (pl. tavaszi árpa) vagy a kukoricára, vagy további növényekkel bővítették a vetésforgót. „Végezetül úgy érzem, hogy az érintett gazdaságok még mindig szenvednek” – feltételezi Michael Horsch.
Azonban a vetésforgó átalakításának is megvannak a korlátai. Való igaz, hogy a gazdálkodók tiszta állományokat alakíthattak ki olyan tavaszi növényekkel, mint a borsó, bab, kukorica vagy tavaszi árpa, optimalizált termesztési módszerekkel kombinálva. Ezek a növények azonban gyakran sokkal kisebb nyereséget hoznak, és ez a probléma gazdasági nyomás alá helyezi a gazdálkodókat.
A talajba kijuttatott gyomirtók hatása
Amikor a hatóanyagokról van szó, a gyomirtás aktuális fókuszában a talajba kijuttatott gyomirtók vannak, melyek hatását maximálisra kell növelnünk. Számos környezeti feltétel, így a talajnedvesség, meghatározó a gyomirtó sikeres alkalmazásának szempontjából. A vetés szintén a gyomirtás sikerességének fontos tényezője. „Az egyenletesen mély maglehelyezésen, az elegendő takaráson és a morzsás talajfelszínen áll és bukik minden. Ez az egyetlen módja a talajba kijuttatott gyomirtók biztonságos alkalmazásának vetés után, ugyanakkor a növényre gyakorolt minimális negatív hatásokkal” – mutat rá Michael Braun.
Egyes régiókban az angolperje lett már az első számú gyom a parlagi ecsetpázsit helyett. A gyomirtó-rezisztenciát a parlagi ecsetpázsitban évek óta ismerik. Az angolperje rezisztenciája frissebb jelenség. Jelenleg a problémák szinte kizárólag csak az olaszperjében vehetők észre, amelyet egynyári takarmánytermesztéshez is használnak vetett növények és takarónövények keverékében.
A két perje biológiája:
A parlagi ecsetpázsit főleg nehéz talajokon található, és őszi, valamint tavaszi-, egynyári növény. A csírázás ősszel történik 10 és 15 °C közötti talajhőmérséklet mellett, de tavaszig is eltarthat. A csírázás stimulálásához mindössze néhány ezredmásodpercnyi fénystimulus is elegendő. A csavart sziklevélből 20-60 cm magas szár fejlődik. Ebből június és július folyamán akár 20 hamis kalász is kifejlődhet. Ezek akár 2 000 magot is hozhatnak. A mag koraérettnek nevezhető, hiszen már viaszérett állapotban is képes csírázni. A felső talajrétegekben négy év elmúltával a magok már nem képesek csírázni. A beszántott magok akár tíz évig is életképesek maradhatnak.
Az olaszperje évelő növény. A mély, meleg talajt kedveli, nagy mennyiségű csapadékkal. A parlagi ecsetpázsittal szemben egész évben csírázik. A talajhőmérsékletnek azonban legalább 10 °C-nak kell lennie. Ezután fejlődnek ki a hajtások. A növények 30-100 cm magasra nőnek, kiemelkedve a haszonnövények fölé. A nyári hónapokban, júniustól augusztusig alakulnak ki a kalászok. Növényenként mintegy 1500 magja terem. Röviddel lehullás után el is kezdenek csírázni, vagyis még mielőtt a következő növényt elvetnék. A magok a talajban akár öt évig is életképesek maradhatnak.
Források: Lfl Bayern, Praxis Agrar, BIO Aktuell, lk Online, TLLLR, LFULG Sachsen
A vetési idő szerepe
Az őszi búza vetési ideje a rezisztencia szempontjából kulcsszerepet játszik. „Tulajdonképpen később kellene vetni” – mondja Michael Horsch, de „a késői növények viszonylag gyengék a konkurenciához képest. Ez az oka, hogy számos gazdálkodó szándékosan korábban vet problémás, gyomos területeken, hogy igen versenyképes állományokat hozzanak létre. Ez azt jelenti, hogy a viszonylag korai vetés ellenére a sorba viszonylag nagy magsűrűséggel vetnek őszi búzát is. Ez lehetővé teszi, hogy a növény a sorban erősen konkurálhasson, és ellenálljon a gyomnyomásnak.” A gazdálkodók ellentmondásban találják magukat: egyrészt a lehető legkésőbb szeretnének vetni, hogy a lehető legtöbb parlagi ecsetpázsit mag kikeljen, mielőtt vetnének. Másrészt a korai vetés stabil és versenyképes állományokat eredményez – amely következésképpen megkönnyíti a gyomirtást. „Az alapgondolat a következő: ha a vetési körülmények megfelelőek, akkor ezek előnyeit ki kell használni, és nem egy későbbi dátumra várni. Végezetül a tökéletes, erős, versenyképes állomány fontos a soron belül” – foglalja össze Michael Horsch. „Egy másik szempont a hatékonyság, amire a legjobbkor van szükség” – teszi hozzá Michael Braun.
Sorvita
Rezisztens gyomnövények területein a sorokkal kapcsolatos vita ismét egyre fontosabbá válik e kihívások vonatkozásában. Különösen a parlagi ecsetpázsittal erősen terhelt gazdaságok készítik elő a magágyat hetekkel a tényleges vetés előtt. Röviddel a vetés előtt a mezőt totális gyomirtóval permetezik le, kiirtva ezzel azt a parlagi ecsetpázsitot, amelynek vetés előtt a csírázását stimulálták. Ezután talajművelés nélkül direktvetést végeznek a hamis magágy módszerrel. Ebben az esetben a széles sorok kevesebb talajt mozgatnak, mint a keskeny sorok lépcsős csoroszlyával. „A széles sortávolságot azonban rendkívül helyszín-, és főleg növényspecifikus szempontból kell fontolóra venni. A mag precíz beágyazódásának és a gyomfüveket megölő, versenyképes állomány eléréséhez azonban mindenképpen meg kell gondolni a 20 vagy 25 cm-es sortávolságot” – mondja Michael Horsch (további részletek a 6-7. oldalon találhatók). Ha a sorok közti verseny nem elég erős, tovább kell gondolkodnunk. Alapvetően szélesebb sorok szükségesek a mag egyforma hosszúságú csoroszlyákkal azonos mélységre helyezéséhez az egyenletes állományfejlődéshez és a soron belüli erős versenyképességhez. A sorközi területen megfontolható egyrészt a kapálás mechanikus megoldásként, illetve a kémiai növényvédelem is, új módszerekkel. A sikeres gyomirtáshoz egyre fontosabbá válik felismerni a belső összefüggéseket, és kikövetkeztetni és meghozni a megfelelő döntéseket. „A stratégiai gondolkodás fontos, mielőtt hozzákezdesz” – emeli ki Michael Horsch.