Csapadékos ősz – rossz termés?
„A mérések 1881-es kezdete óta Németországban ilyen magas csapadékszintű egymást követő tizenkét hónap nem volt még”. És – ne feledjék – ezt 2024 júniusában jelentette a Német Meteorológiai Szolgálat (DWD)! 2024 késő őszén sok farmvezető megerősíthette, hogy ez a meteorológiai helyzet alapvetően nem változott meg.
Külső felmérések megerősítették, hogy az idei év őszi gabonaállományának majdnem felét későn vetették. Azonban még az időben történő vetésre is gyakran súlyos hatást fejtett ki a csapadékos időjárás.
A felső talajrétegekben a talajnedvesség-szintek a Német Meteorológiai Szolgálat közzétett adatai alapján teljesen telített talajokat mutattak november elején – Északkelet-Németország kivételével. A talaj víztartalma jelentősen befolyásolja talajhőmérsékleteinket is. Míg a kora tavasszal nyugatról érkező langyos eső gyorsabban felmelegíti a talajt, ősszel a telített talaj csökkenti a talajban lévő levegő arányát, így az lassabban hűl.
A talajban lévő nagyobb anyagtömeg inertebben reagál a napközbeni hőingadozásokra is. Következésképpen, a növényeknek tulajdonképpen gyorsabban kell növekedniük egyenletes hőmérsékletek mellett. Láthatjuk, hogy miért nem mindig ez a helyzet, ha közelebbről megvizsgáljuk, miért van szükség oxigénre a talajban. A baktériumok és a talaj ökoszisztémája általánosan oxigént igényelnek. Oxigén nélkül a talaj redukáló állapotba kerül, és hátráltatja a tápanyagok felszabadulását és konverzióját. A hajszálgyökerek kialakulása a talaj oxigéntartalmától függ. Oxigén nélkül a gyökérzet összemegy vagy elrothad. A gyökérzet gázcseréjéből származó CO2 nem tud távozni a talajból, és ez növénykárosodást okoz. Ez a hypoxia végezetül a növény egész hormonháztartására tartós hatást gyakorol, és az életcélját átállítja a „hozamtermelés” üzemmódból a „valahogy túlélni” üzemmódba.
Ahogy a talajban lévő nagyobb anyagtömeg tavasszal lassabb felmelegedést eredményez, mivel a gyökérrendszer kevésbé lesz kifejlődve és a száradás lassabban fog végbe menni, mi több, egy sor kihívással nézünk szembe a vegetációs időszak kezdetén. A mineralizálandó tápanyagok (nitrogén, kén...) a vegetációs ciklusba későbbi stádiumba később lépnek be, és abszorpciójuk nem képes maximális hatásfokkal végbe menni ((például a foszfor esetében is).
A talajművelés hatása ősszel
Annak eldöntéséhez, hogy mérsékeljük-e a kialakult helyzetet módosított intézkedésekkel, és hogyan, először a talajművelés szerepét tekintjük, és visszatérünk a terraHORSCH legutóbbi számának cikkéhez (Nosztalgia vagy szükséglet?)
Hogy a korai mineralizációt és még a tápanyag felszabadulását is elvárhassuk, először azt kell biztosítanunk, hogy a kiinduló anyagok lebomoljanak. „A hűtőszekrényből csak akkor lehet valamit kivenni, ha előzőleg tettünk is be oda valamit”.
A szármaradványoknak és az egyéb szerves anyagoknak levegőre (oxigénre) van szükségük a mikrobiális lebomláshoz (vannak más bomlási mechanizmusok is, de ezek kevésbé hasznosak számunkra, például az UV fény okozta mállás). Minél mélyebben ásunk a megművelt talajba, annál kevesebb nagy méretű pórust találunk, és kevesebb oxigén áll rendelkezésre a rothadási folyamat indításához. A homokos talaj mélyebb rétegeiben általában még elegendő az oxigén szintje a durvább szemcsék miatt, de az agyagtalajokban a nagy méretű pórusok aránya csökken a finom pórusok javára. A következő ábrának megfelelően a lebontandó anyagot egyenletesen, de nem túl mélyen kell elkeverni, a talajtípustól függően. Nagy víztelítettség esetén ezek a zónák felfelé mozognak, ahogy az oxigént a nagy méretű pórusokból kiszorítja a víz.
A nagy méretű pórusok fontosak a talajok vízbefogadó képességének szempontjából. Ez az általános megállapítás azonban nem elegendő nagyobb csapadékmennyiség befogadására. A nagy méretű pórusok folytonossága fontos, amikor nagy mennyiségű csapadékvizet kell a mélyebb rétegekbe levezetni. Ha a nagy méretű pórusok hiányoznak, vagyis a megművelési szinten a művelő szerszám elkeni a talajt, ez szűk keresztmetszetté válik. Az e fölötti részekben összegyűlik a víz, és hosszú ideig nem lehet a földterületre géppel kimenni. Ez akkor a legszembetűnőbb, amikor a szántás idején túl sok eső esik, és ez a túl nedves vetési körülményekben nyilvánul meg. A túlzott mennyiségű nagy méretű pórus a felső 20-30 cm-ben gyorsan telítetté válik, és nem szállítják a vizet elég gyorsan a mélyebb rétegekbe.
A víz nem emelkedik fel újra a nagy méretű pórusokban a száraz időszakokban. Ebben az esetben a kapilláris teljesítmény túl alacsony. Csak megfelelő konszolidáció és ennek megfelelően kis pórustávolság esetén elegendő a kapillaritás ahhoz, hogy a víz és a benne oldott ásványi anyagok (szabad Ca²+, kálium stb.) emelkedni tudjanak.
A gépnyomok szerepe
Egy szempont, amivel keveset foglalkoznak, a nyomvonalak hatása a vízbeszűrődésre. A gépnyomokon kívül a víz nem csak függőlegesen folyik le a talajba. Még ha a felszínen nem is látható csapadékvíz-erózió, akkor is a legalacsonyabban lévő pont felé folyik, ha a lejtés minimális. A víz, amelyet a talaj nem tart magában, vagy a legalacsonyabb ponton, vagy belvíz formájában gyűlik össze. A nyomvonalakon a talaj alsóbb rétege összetömörödik, és megakadályozza, hogy a víz gyorsan lefolyhasson és vízszintesen elszivároghasson. A víz a termőtalajban gyűlik össze az összetömörödött nyom felszínén, és lassabban szivárog el lefelé. Jelentős mennyiségű csapadék után megfigyelhető, hogy a nyomvonalon semennyi hozam nem terem, de a környező növények fejlődése is rosszabb. Minél nagyobb a tengelyterhelés és minél kisebb a nyomvonal teherbírása, annál mélyebb a tömörítés, és annál nagyobb a negatívan érintett terület.
A teljesen telített talaj, a száraz talajhoz hasonlóan nem tud megfelelően konszolidálódni, mivel a cement nem válik elég erőssé ahhoz, hogy a talajrészecskéket összetapassza. A talajt akkor a legjobb megművelni és megfelelően konszolidálni, amikor kb. 2/3-ig (tényleges terepi kapacitás: 60-70%) telített vízzel.
Ha túl nedves talajt művelünk meg, nem tudjuk megfelelően konszolidálni, vagyis az üregeket összenyomni, mert ezek összenyomhatatlan vízzel vannak tele. A vízben oldott finom részecskék lefelé szivárognak el, miután leszáradtak, és eltömik a beszűrődési csatornákat, betonként lerakódva a mélyebb művelési rétegben, amely szűrőként működik. A talaj kérgessé válik, és összeesik, mivel a stabilizáló részecskék (mész) szintén bemosódnak. A talajszerkezet ezt megszenvedi, és rövid távon csak csekély mértékben tud magától javulni.
A mi szélességi fokainkon nem támaszkodhatunk az elegendő mértékű fagyra, mint természetes regeneráló mechanizmusra. Ezért együtt kell élnünk a gyenge talajszerkezettel, legalább a következő talajművelési áthaladásig.
A gyenge talajszerkezet nem azt jelenti, hogy képzelt hűtőszekrényünk kiürül, hanem azt, hogy az összes rekeszéhez már nem férünk hozzá. Ezzel szemben azonban a növények nem tudnak más rekeszekből ételt csenni maguknak. Igény szerint műtrágyát kell alkalmazni, vagyis azt a pár rekeszt a lehető legjobban tele kell rakni tápanyaggal. Az igényalapú műtrágyázás azt jelenti, hogy azonosítani kell a talajelemzésből, szükség esetén a növényvizsgálatokból kapott információkat. Legjobb megoldásként a talaj elemzése a hűtőszekrény teljes tartalmát felfedi számunkra.
Milyen póruseloszlás jó a gyökereknek?
Ezt a kérdést rendkívül összetett módon is meg lehet válaszolni. Vagy az alapelvet megvizsgálva, levezethetünk mindent abból: A gyökerek nem preferálják a jelentős talajsűrűség-változásokat! Az üregek ugyanúgy kerülendők, mint az elkent rétegek. A kisebb tömörödési zónákat idővel feltárják. A gyökerek emellett viszonylag jól tűrik a laza termőtalajból a szilárdabb altalajba való átmenetet, mindaddig, amíg az átmenet egyenletes. A művelési rétegek összedolgozása megfelelő kapatípusokkal ezt tovább elősegíti. A lazább talajt szélesebb kapákkal lehet megművelni, és sűrűbb kapaosztással, mint a durva rögökre széteső, nagyon agyagos talajt. A száraz talaj és a mély művelés okozta üregek a körülményeknek megfelelő tömörítővel megszüntethetők, különösen a mélyebb rétegekben. A tömörítő szintén csökkenti a finom részecskék fentebb említett beszivárgását a mélyebb rétegekbe.
Végezetül azt vizsgáljuk meg, hogy a növényeinknek ideálisan milyen állapotban kell a következő nyugalmi időszakba belépniük. Advent idején kezdődik, amikor a talajhőmérséklet folyamatosan 5 °C alá esik. A növény sejtosztódása nagyon lelassul, és ez alatt a hőmérséklet alatt az angolperje és az ecsetpázsit ritkán csírázik ki. A valós vegetációs alvó állapot, amely hetekig tart, a mi szélességi fokunkon eltűnik, és a növények csak minimális szünetekkel nőnek alacsonyabb hőmérsékletigényekkel (repce). Ennek ellenére a megfelelő fenológiai fázist rendszeres fagyos éjszakák esetén el kell érni.
A repcének 10-12-leveles fázisig kell kifejlődnie, és jó gyökérzetet növesztenie. Emellett a cél, hogy 0,8-1 cm átmérőjű, mély karógyökeret növesszen. A nagyon gyenge populációk, vagyis azok is, amelyek egyértelműen túlnőttek, és ahol az érzékeny vegetációs kúp túl messze kinyúlik a talajból, különösen érzékenyek a téli károsodásra.
A búza esetén is meghatározó az ellenállás szempontjából a növények fejlődési fázisa. Röviddel a 3 leveles fázis előtt vagy után a búza populációi igen fagytűrők (a magról a gyökéren keresztüli táplálkozásra való átállás), ez a legjobb stádium a télbe való belépéshez. Ez vonatkozik a talajműveléssel termesztett növényekre is. A tápanyag-tartalékaikkal a regenerációs kapacitásuk nagyon jó. Elvben a célnak a tél előtt elvégzett talajművelésnek kell lennie, mivel az ősszel kinőtt hajtások hozama valamivel nagyobb, és ellenállóbb a késő tavasziaknál.
A korábbi szárnövekedési fázis miatt egy adott minimális populációsűrűségi célérték elérése még fontosabb és a hozamot még jobban befolyásolja az árpa, mint a búza esetén. Itt is igaz, hogy az ősszel kinőtt hajtások magasabb hozamot termelnek. A cél itt ezért egy jó tél előtti fejlődés. Ebben az esetben is előfordul, hogy a populáció túlnövése nagyobb téli károsodáshoz és megbetegedésekhez vezet. Elvben a téli károsodás megelőzhető, ha a növények egészségesek.
Elégséges kikeményedési fázis után a repce és az őszi búza a -15 – -20 °C, az őszi árpa a -12 – -15 °C hőmérsékleteket is elviseli, még hótakaró nélkül is.
Ha az idő kevés a növény időben történő kifejlődéséhez, a „magágy vetési idő előtt” fogalom vonatkozik rá addig, amíg a növény elvetésének már tényleg nincs semmi értelme. Ha nincs alternatíva, egy következmény lehet a növények előzetes talajművelés nélküli vetése, még akkor is, ha a korábbi talajművelést a területen előzőleg hosszú éveken át végezték. Hosszú távon az optimálistól elmaradó körülmények mellett történő vetés még jobb, mint a helytelen talajművelés. Erre vannak predesztinálva az előművelő eszközök nélküli vetőgépek, amelyek még mindig optimális mélységbe tudnak vetni.
Ha a talajt csapadékos körülmények mellett művelték, fontos a földekre odafigyelni, és ha szükséges, javító intézkedéseket tenni az elkövetkező években, valamint nem feledni a lassú tápanyagáramokat és a gyenge gyökérrendszert a tavaszi populációkezelő intézkedések végrehajtásakor. Ez nem csak azt jelenti például, hogy a kezdeti inputot (időzítés, tápanyagok és mennyiség) be kell állítani, hanem azt is, hogy a száraz időszakok előtt a növekedésszabályozók tartós használatának potenciálisan nagyobb a kockázata.
A „Csapadékos ősz – gyenge termés” állításnak nem kell igaznak lennie, ha alkalmazkodunk.